„A változás a mozgáson keresztül történik – és a mozgás gyógyít.”
— Joseph Pilates
Nagy-Huszár Boglárka vagyok, a stúdió tulajdonosa és egyik oktatója
Ha nagyon röviden kellene bemutatkoznom, azt mondanám: a mozgás mindig is az életem része volt – csak idő kellett, mire megtaláltam azt a formáját, ami igazán a sajátom.
Gyerekként atletizáltam, szertornáztam, táncoltam, de sosem voltam az a „példakép típus”, inkább csak sodródtam ezekkel a lehetőségekkel.
Aztán 17 évesen megérkezett a jóga, de csak pár évvel ezelőtt mentem el egy vezetett órára. A gyakorlás nemcsak testileg kapcsolt vissza –például a szertorna világába– de lelkileg is elkezdett mégjobban megnyitni egy mélyebb spirituális útra. Rajongásig vagyok érte.
Ez a kapcsolódás hozta vissza a mozgás iránti szeretetemet.
Így elkezdtem több féle sportot újra kipróbálni, de egyik sem adott olyan élményt, ami igazán így megfogott volna –2023 decemberéig.
Ekkor találtam rá a reformer pilatesre.
Eleinte őszintén szólva nem értettem a nagy lelkesedést körülötte – mi ez az egész, és miben más, mint egy sima edzés?
Miért nevezzük pilatesnek?
Teremről teremre jártam, de sehol nem kaptam valódi választ.
Így végül úgy döntöttem tavaly decemberben: beiratkozom egy képzésre, hogy belülről értsem meg.
Fűzy Gábornál tanultam az alapoktól több hónapig, aki olyan szenvedéllyel és szívvel adja át a pilatest, hogy azonnal magával húzott.
Összefüggésekben gondolkodik, nem csak mozdulatokat tanít – és itt értettem meg igazán, mi az, ami miatt a pilates több, mint egy klasszikus értelemben vett fitness.
Na itt szerettem bele. Hihetetlen, hogy valami lehet egyszerre ennyire erőteljes és mégis áramló.
Nem kér tőlem többet, mint amennyit ad.
Egyszerűen csak elcsendesíti a fejem, és egy könnyű limonádé a lelkemnek.
Közben az élet is alakította az utamat: egészségügyi okokból el kellett engednem a korábbi munkám, így kézenfekvő volt, hogy mivel szeretnék foglalkozni ezután.
És hát most itt vagyok.
Várlak szeretettel, akár teljesen kezdőként, akár tapasztaltabban jössz, legyél bármilyen ügyetlen vagy épp született tehetség, ez itt nem számít.
Csak egy dolog fontos: hogy légy kíváncsi és nyitott arra, hogy a mozgás megváltoztassa a nézőpontod – és ezzel együtt talán egy kicsit az életedet is.

Reformer pilates
Kíméletes, mégis hatékony edzés reformer gépeken, amely erősíti a mélyizmokat, javítja a testtartást és segít tudatosabban kapcsolódni a testedhez. Kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Talaj pilates
Saját testsúlyos, tudatos mozgásforma, ami fejleszti az erőt, egyensúlyt és rugalmasságot. Ideális azoknak, akik szeretnének stabil alapokat és jobb testtartást kialakítani.

Kismama pilates
Gyengéd, biztonságos edzés várandósoknak, amely segít megőrizni az erőnlétet, enyhíti a hátfájást és felkészíti a testet a szülésre, a babádra is figyelve.
© Grow Up Pilates – Minden jog fenntartva! | Adatkezelési tájékoztató
A Grow up Pilates Hódmezővásárhely első és egyetlen reformer pilates stúdiója, ahol a testtudatos mozgás és a személyre szabott figyelem találkozik.
2025-ben nyitottunk azzal a céllal, hogy minden korosztály számára elérhetővé tegyük a hatékony, mégis kíméletes mozgásformát, amely nemcsak formálja, hanem erősíti és regenerálja is a testet.
Stúdiónkban három modern reformer gép és szakképzett oktatók várják a vendégeket, akik segítenek biztonságosan és eredményesen gyakorolni, akár teljesen kezdőként, akár haladóként érkezel.
A reformer és talaj pilates órák mellett külön figyelmet fordítunk a kismama pilatesre, amely segít a várandósság idején megőrizni az egyensúlyt, a mobilitást és a jó közérzetet.
A Grow up Pilates nemcsak egy hely, ahol edzhetsz, hanem egy közösség, ahol újra megtanulhatsz kapcsolódni a testedhez, és fejlődhetsz fizikailag, mentálisan és lelkileg is.